Amikor Asterix betoppant Újvidékre, avagy a remittendaraktár kincsei...

Az olvasó jegyzetei

Az Asterixről, a képregényről…

Kultúránk mintha bojkottálná ezt az új műfajt

A FORUM KIADÁSÁBAN nemrégiben a Képregénytár első füzeteként megjelent ASTERIX, A GALL HŐS című regény elővetette A képregény története című, ugyancsak 1975-ben megjelent budapesti kiadványt is. Különösképpen, hogy tapasztaljuk: kultúránk mintha bojkottálná az Asterix-füzetet. Könyvkereskedéseink nem árulják, de még kommentárt sem olvashattunk a megjelenés kapcsán. Van, létezik ugyan ez a képregény, több ezer példányban került forgalomba, általában azonban úgy teszünk, mintha nem lenne, mintha szégyellnénk kultúránknak, könyvkiadásunknak ezt a „foltját”.
Az Asterix-füzet magáért beszél, és a szemlélődőt sem magának az adott képregénynek „tartalma” foglalkoztatja – bár előre bocsáthatjuk, hogy véleményünk szerint a legszerencsésebb volt éppen az Asterix-regényt választani kiadásra, mert benne a képregény műfajának előnyei és értékei is megmutatkoznak. Sokkal inkább a képregény műfaja, s túl ezen kulturális életünknek az Asterix-regénnyel szemben tanúsított „arisztokratikus” magatartása, amely kizárni szeretné világunkból – nemcsak az Asterix-füzetet – a képregényt, mondván, hogy a képregény alacsonyrendű szórakozási eszköz, nem méltó a „művelt” ember pillantására sem. Előítéleteinkről van ugyanis szó, amelyek választásainkat szüntelenül befolyásolják és a legkülönbözőbb formában adnak hírt magukról. Nem vagyunk-e például hajlamosak a tragédia ellenében a vígjátékot már kisebb értékű alkotásként értelmezni?
Igaz ugyan, hogy sok milliós példányszámban megjelenő képregény valóban problematikus, alacsony ízlést szolgál ki, valóban giccses, tőlünk idegen világszemléletet tükröz, és egyfajta antikultúra terméke. Ám, tegyük fel a kérdést, nem mondható-e el mindez a versek, a regények, a festmények, a filmek egy részével kapcsolatban is? Haragszunk „a” képregényre, de nem utasítjuk vissza „a” verset, „a” festményt, „a” regényt, „a” filmet, holott mindegyik műfajnak vannak értéktelenségei, a képregények e fajtájával versenyező megvalósulásai is. Nem találhatók-e könyvkereskedéseink polcain álkulturális termékek, amelyekkel szemben azonban nem támad bennünk viszolygás, mert azok regények vagy pl. Marika-történetek: S mert regények, elfogadjuk őket, ha rosszak is, a képregényre rá sem nézünk, még ha jó is – választásaink oly beszédes jellemzőjeként.
Ezért volt szükséges leemelni a könyvespolcról Gellért Endre kis könyvét: A képregény történetét, melyet, érdekes módon, a budapesti Tömegkommunikációs Kutatóközpont adott ki. Ebből a könyvből megtudjuk, hogy a képregény (abban a formájában, amelyben mi is ismerjük) 1896. február 16-án született meg, amikor a New Yorker World című újság megkezdte a Yellow Kid című képregény közlését. Hadd jegyezzük meg, hogy a laptulajdonos az a magyar származású Pulitzer, akinek nevét manapság Amerika legrangosabb díjainak egyike viseli. Valójában nem „új” műfaja a világnak: a képregény történetének a kutatói (mert vannak ilyenek is!) szerint már az ógörög vázák egy részének rajzai is képregény-funkcióval bírtak, és értesülünk klasszikusairól is, akik között ott van a híres angol művész, William Hogarth a XVIII. és Majakovszkij a XX. századból.
Megtaláljuk a műfaj leírását is: „A voltaképpeni képregény – írja Gellért Endre – tehát akkor születik meg, amikor a párbeszéd a kolloidális[1] fokot túlhaladva vegyületet alkot a képpel. A képregény a szóbuborékkal egyidős. A párbeszéd mint képi elem épül a képbe, nyomatékosan egyidejű a kép állagával…” A képregény tehát nem illusztrált könyv és nem képaláírással kísért festmény, hanem rajz és szöveg egy sajátos kapcsolatára épült új minőséget hordozó műfaj, amelynek a már jelzetteken kívül az is a követelménye, hogy metszet-jellegű legyen, tehát állóképszerű, oly módon azonban, hogy mégis dinamikus eseménysorrá álljanak össze az egyes kép-metszetek. Ehhez a követelményhez kell igazodnia rajznak és szövegnek egyaránt. A rajz sztereotípiája ezen belül éppúgy követelmény, mint az egyenes beszéd a szóbuborokban. Hogy a képregény egészében ugyanakkor modern látás- és észleléskultúránkkal szinkronban van, mondanunk sem kell. Szinte minden mai magasrendű műfaj „technikájának” mélyén ugyanezeket a képregénnyel kapcsolatos tüneteket fedezhetjük fel, mindegyik „érzékszerveink fejlett interpolációs készségére” számít.
Végül pedig néhány szót az Asterixről is. Gellért Endre szerint ezt a képregényt minden negyedik francia „olvasta”, gyermek és felnőtt egyaránt, s mi több, „a meglehetősen válogatós francia értelmiségnél is sikert aratott”. A „kis gall’ történetét különben minden francia gyerek ismeri iskolai olvasmányaiból: a gall Vercingetorix felkeléséről szól a római uralom ellen. Históriáját maga Julius Caesar örökítette meg. Idézett szerzőnk így összegezi az Asterix értékét: „Mindenesetre a francia szalagtörténetek komikumukkal, a mulatságos feszültségek gazdagságával, a színes karakterekkel és lényegében konzervatív, de általában jó művészi színvonalú rajzaikkal egyrészt bepillantást engednek a képregény európai történetébe, másrészt világosan mutatják a különbséget az amerikai comics és távoli rokona, az európai szalagtörténetek között.”

Így értékelte hát Bori Imre (1929–2004) Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, kritikus, szerkesztő az első újvidéki Asterix-füzet megjelenése után előállt helyzetet a Magyar Szó 1975. december 13-i számában, s annak is a Kilátó című mellékletében megjelent cikkében. S bár ma már ez sok szempontból hihetetlennek tűnik, soraiból mégis nyilvánvalóan kiderül, hogy a képregények fogadtatása tehát Vajdaságban sem volt éppenséggel teljesen felhőtlen...

Minden jel szerint tehát Bori Imrét illeti az elsőség (ebben is...), a Magyar Szó korábbi számaiban ugyanis sem Asterixnek, sem az akkor indult – ma már legendás – képregénysorozatnak, az Asterix Szórakoztató Füzeteknek egyetlen említését sem találtam. Sem egy reklám, sem egy hirdetés, sem egy nyúlfarknyi figyelemfelhívás, sem egy cikk, sem egy ismertető, sem egy kommentár, de még csak egy olvasói levél sem... Még ha értő kritikáról nem is ábrándozhatunk. Mintha észre sem vették volna! Mintha meg sem jelent volna...

Bori Imrének tehát igaza lehetett abban is, hogy közvéleményünk – ha nem is feltétlenül elutasítással, de mindenképp – közönnyel fogadta a kis gall falucska lakóinak és hőseinek újvidéki megjelenését. Nem csaptak körülötte nagy felhajtást, nagy reklámkampányt, egyszerűen csak kinyomtatták, kiszállították a trafikokba, és a jó szerencsét lesték...

Valóban így történt volna?

Az igazság az, hogy 1975-ben már voltak tapasztalt, képregényekkel foglalkozó emberek, talán szakemberek is  – köztük magyarok is! – Újvidéken, a Forum kiadóház tájékán. Néhány évvel korábban, 1957-ben, ha 21. századi szemmel visszatekintve kezdetlegesnek is tűnő, de mégis erőteljes és eredményes kampánnyal hirdették az akkor indult Buksi című hetilap megjelenését. Ehhez képest az Asterix-füzeteket nagyon csendesen vezették be...

Vagy azt gondolhatták volna talán, hogy addigra már megszokottá vált a műfaj?!

A napilapnak ugyanebben a számában folytatódott Ács József (1914–1990) festőművész és műkritikus ma már nem kevésbé legendás sorozata is, a Képzőművészeti levelező iskola, amelyben aznap a zentai Lengyel János és a székelykevei Péter László egy-egy alkotását mutatta be:

KÉPZŐMŰVÉSZETI LEVELEZŐ ISKOLA

rovatvezető: ÁCS JÓZSEF

LENGYEL János, Zenta, Bakos Kálmán utca 30. Föltételezzük, hogy három rajzát: Karrierista, Diplomások, Érmek és érdemek a Magyar Szó újévi rajzpályázatára küldte. Mindhárom érdekes. A célokat és az eredményeket, vagyis rajzainak a témáit a társadalmi szatíra tükrében mutatja be. A Diplomásoknak a tartalma, a mondanivalója többrétű is lehetne, ha szöveg kísérné, és kiegészítené, meghatározná az értelmét. Az Érmek és érdemek című rajzán világos, hogy az új évtől további érmeket vár az „érdemes ember”, azaz a rajz hőse. A Karrierista a karján a „nagy célokat” fennkölt arccal hordozza, de hatalmas lépéssel a „kis pénzre” is rálép. Vagyis átgázol mindenen. Ezek „intő példák” az új év küszöbén. Talán „feltartóztatjuk” a karrieristát a rajzunkkal.

PÉTER László, Székelykeve. Az újévi rajzpályázat megjelentetése előtt küldött munkáiból a Szenvedés címűt közöljük. A kézzel az egész embert és sorsát jelképezi. A gondolat tömörül, az ujjak jelképezik a különféle utakat. Föltételezzük, hogy nem mindegyike vezet a szenvedésbe. Azt ajánljuk, hogy ezzel a jelképpel: „kéz és ujjak” — az újévi rajzpályázatra reménykedő vagy bizakodó témát rajzoljon és küldjön. Megismételjük a rajzpályázatunkat.

Lengyel János: Karrierista

Péter László: Szenvedés

A Forum kiadóháznak a nyolcvanas évek végéig, vagy inkább a kilencvenesek elejéig terjedő időszakban kiváló remittendaraktára[2] volt Újvidéken. Már korábban is rendeltem onnan egyszer-egyszer példányokat a Híd és az Új Symposion folyóiratok általam keresett régebbi számaiból, ha valamit épp meg akartam szerezni, s másképp nem volt hozzáférhető – a régi Üzenet-példányokért meg Szabadkára kellett írni, de onnan is mindent hiánytalanul megkaptam –, no, de amikor a nyolcvanas évek második felében, a középiskola mellett, a nyári szünidőben édesapám révén a Forum lapterjesztő részlegének zentai kirendeltségben kezdtem dolgozni, akkor bizony (egyrészt...) nemcsak én szabadultam rá erre a remittendaraktárra, hanem (másrészt...) szinte a teljes remittendaraktárat is rászabadítottam Zentára... 

Vélhetően édesapám miatt, de elnézték nekem a kirendeltségben, hogy a remittendaraktárból rendelt készletekből feltöltöttem régi Asterix-képregényekkel a zentai trafikokat, minden elérhető szám egyszeriben kaphatóvá vált a városban – Talpaesett Tommal egy kalpag alatt –, de például akkor rendeltem meg saját célra, csakis a kíváncsiságom és a már javában kikristályosodott gyűjtőszenvedélyem miatt a Spunk novosti című hetilap teljes sorát, vagyis összesen ötvenkét lapszámát is. Azt hiszem, talán egy hiányzott, mert abból addigra már a remittendaraktárban sem maradt példány.

Lássuk itt most ennek csak az első számát:

     

     

     

     

     

A Spunknak persze több korszaka, ciklusa, folyama is volt, ez egyszer majd önmagában, külön is megérdemel egy misét, de lényegében az újvidéki magyar kiadóház szerb nyelvű lapja, magazinja, képregényes újságja volt. Megjegyzendő: nagyon sokáig országosan is igencsak népszerű kiadvány... Végül is 1985-ben jelent meg az utolsó száma, akkor már negyedévente jelentkező YU STRIP magazinként, egyébként nagyszerű számokkal...

No, de a magam Asterix- és Talpraesett Tom-gyűjteményét is ezeken, a lapterjesztő osztályon eltöltött nyári szünidőkön töltöttem fel a remittendaraktár kincseiből. Ami ugyanis nekem hiányzott akkoriban még a kollekciómból, az a következő hetekben várhatóan ismét feltűnt a zentai trafikokban....

Sajnos azonban pont az az epizód szenvedett súlyos balesetet a gyűjteményemben, amelyről a fentiekben Bori Imre is értekezett. Az Asterix Szórakoztató Füzetek legeslegelső száma. A szomszédunkban lakott ugyanis akkoriban – még a szüleik válása előtt – Öcsi és Andrea, néhány évvel lehettek/lehetnek fiatalabbak nálam, de akkoriban tulajdonképpen még mind (kis)gyerekek voltunk. Több korábbi keserű tapasztalat engem akkorra már ránevelt arra, hogy a féltve őrzött és gyűjtögetett képregényeimet soha senkinek ne adjam kölcsön úgy, hogy közben ki is vigye az ajtón. Ha kérte, bárkinek szívesen odaadtam, „itt van, ülj le és olvad el, ha van kedved; még kávét is csinálok neked hozzá, ha kérsz”, DE!, „de a házból nem viheted ki”...

De hát sohasem voltam én – kérem tisztelettel! – egy szigorú egyéniség, akármennyire is igyekeztem olykor határozottnak mutatni magamat. Aznap (azon a sorsszerű, s immár helyrehozhatatlan napon...) is valami olyasmi történt, hogy Öcsiék kérték, hogy adjam már oda nekik azt a képregényfüzetet, én meg mondtam, hogy azt nem lehet, olvassák el itt, mert épp nálunk jöttünk össze, vagy ott kötöttünk ki, hiszen állandóan ide-oda mászkáltunk, rengeteg időt töltöttünk együtt. Ők meg mondták, hogy „ugyan már”, csak elviszik és elolvassák, holnap már hozzák is vissza...

Aztán másnap nem találkoztunk, a következő napokban meg kint időztünk az utcán vagy a Tisza-parton, bárhol, s lényegében a képregény nem került vissza hozzám. És másnap sem, és harmadnap sem és negyednap sem, azután sem, és a következő héten sem... Úgy alakult aztán, hogy a következő napok valamelyikén meg náluk játszottunk, ott jöttünk össze vagy ott kötöttünk ki a gyerekszobában, nekik emeletes gyermekágyuk volt, s azt már nem tudnám pontosan megmondani, melyik szint volt melyiküké, de mintha Andrea „lakott” volna felül... S ahogy az egyik pillanatban valamiért lehajolva bepillantottam az ágy alá, megláttam a féltve őrzött képregényem széttépve, cafatokban, összegyűrve, maréknyi galacsinokban...

Amit lehetett, akkor még igyekeztem megmenteni belőle, de az már csak néhány oldalnyi volt, borító nélkül, iszonyatosan megviselt állapotban. A gyász pillanatai voltak ezek a számomra...

Akkoriban persze már rászoktam arra, hogy a fontosnak vélt dolgaim – így tehát a megbecsült, imádott és szeretett képregényeim is –, amelyekhez különösképp kötődtem, beköttessem, mert úgy őrződnek meg a legjobban, a legjobb minőségben, hiszen szkennelésről akkoriban még nem is hallhattunk, nemhogy álmodhattunk volna. Így hát aztán később, amikor Bölcselet helyett az akvárium címmel egy újabb adag iskolai jegyzetet, fénymásolatokat, szövegkönyveket, kéziratokat, újságkivágásokat raktam össze egy kötetbe, akkor az Öcsiék gyermekágya alól kimenekített képregényoldalakat is beleköttettem abba a kötetbe, egyszeri és megismételhetetlen, egypéldányos – örök érvényű! – kiadványba. Később immár a Naplóban (vagyis a kilencvenes évek második felében...) egy jókora sorozat kerekedett aztán ezekből a Bölcselet helyett az akváriumnak nevezett kötetekből/kötetekről, vagy legalábbis azok ürügyén.

Vélhetően azonban egy idő után már a zentai nyomdai könyvkötőknek is az agyára mehettem, mert bár kezdetben kiváló munkát végeztek, imádtam őket, később az egyik kötetet már olyan hevenyészett módon kötötték be – baszták össze! –, hogy aztán soha többé nem akartam a tájukra sem menni. Vagy odaküldeni édesapámat... De a munka minőségével megüzenték, hogy menjek most már a faszra!

El akarták venni a kedvemet, hogy élősködjek rajtuk...

Jelentem, sikerült!

Ebben a tevékenységi körömben – a gyűjtemények beköttetésében – tehát néhány éves szünet következett.

Viszont a kilencvenes évek legelején tartottuk meg az egykori általános iskolai osztályunk első osztálytalálkozóját, s akkor derült ki számomra, hogy a régi osztálytársam, Barkóczy Levente időközben könyvkötészetet (is...) tanult. No, hát te vagy az én emberem! S ráadásul ott is laktak akkor még közel hozzánk, a Homokon, s ezek után hosszú ideig sok-sok munkát adtam neki, és mivel saját keresetem akkoriban még nem nagyon volt, sok-sok zsebpénzemet gyűjtögettem össze neki.

Sok-sok féltve őrzött kincsemet hordozgattam át hozzá hétvégenként, amikor otthon jártam (hiszen akkor már Újvidéken tanultam s éltem...), hogy a gondjaira bízzam, sok-sok fénymásolat, képregény és képgyűjtő album került akkoriban tőlem a munkaasztalára. És sok-sok különlegesen szép munkát végzett el nekem, amiért azóta is hálás vagyok! Bár – tegyük hozzá – korántsem annyit, amennyit végeredményként szerettem volna... Egy idő után ugyanis őt is elvesztettem, sokkal előbb települtek át a családdal Magyarországra, mint mi, így hát aztán már nem volt kinek áthordanom a kincseimet. Volt még néhány alkalom, hogy a szüleinek vittem át a beköttetésre szánt dolgokat, aztán ő, amikor ment haza, elvitte tőlük, és később én megintcsak tőlük vehettem át... De ez így már elég kacifántos, körülményes megoldás volt, nem is tartott, nem is tarthatott hát túl sokáig, csak néhány alkalommal fordult elő...

Később még Szabadkán találtam egy másik könyvkötőt, akinek viszonylag sok munkát adtam – a város szűkebb központjában, a Jónás Gabriella és Korica Miklós színészházaspár lakásával szemközti oldalon, a Munkásegyetemhez vezető utcán –, de igencsak nehézkes volt hozzá is eljuttatnom a dolgaimat. Gondoljunk csak bele: Zentán tartottam a gyűjteményeimet, Újvidéken tanultam és éltem (albérleti szobáról albérleti szobára, egy ideig Szél Olivérrel társbérletben, szobatársként, aztán pedig Mihajlović Antunnal, aki meg joghallgató volt...), és Szabadkán játszottam a színházban. Különleges logisztikát igényelt tehát az, hogy buszon-vonaton, mondjuk, egyik-másik hétvégén magammal vigyem a beköttetésre szánt képregényeket vagy sajtóévfolyamokat Újvidékre, ahonnan aztán cipelhettem tovább mindent Szabadkára, hogy leadjam hozzá. És előfordult olyan is, hogy hiába kínlódtam ezzel a szervezéssel, mert épp zárva volt, amikor odaértem... Vagy – más esetben: amikor Újvidékről Szabadkára mentem játszani, akkor még útba ejtsem Zentát is, hogy felmarkoljam a cuccot... Szóval keményen kellett nemcsak logisztikázni, de cipekedni is, mert amikor például zárva találtam a könyvkötőt Szabadkán, akkor nem volt kinél, nem volt hol letétben helyeznem a féltve őrzött kincseimet, hanem vihettem magammal tovább, éppen csak annak függvényében, hogy merre utaztam előadás vagy próba után. Szóval ez is nagyon körülményes volt, nem is beszélve arról, hogy olyan is előfordult, hogy csak fél évvel később jutottam el az akkorra már bekötött Képe Ifi-évfolyamokért. Nem, ez már nem is csak körülményes, de egyenesen kínos is volt...

No, de az Asterix-képregényeimet még Barkóczy Levente barátom, egykori osztálytársam fűzte össze nekem könyvvé, amiért azóta is hálás vagyok neki.

Ez volt tehát az első Asterix-képregény, amelyben a kis gall falucska lakói 1975-ben először betoppantak Újvidékre és Vajdaságba:

     

     

     

     

     

     

     

Erről a kiadványról írt tehát Bori Imre a Magyar Szó 1975. december 13-i számában, és ezek az oldalak nem kerülhettek hát be a Bölcselet helyett az akvárium című saját gondozású, saját kiállítású kötetembe. És főleg nem a beköttetett Asterix-gyűjteményembe. Bár, az igazat megvallva, ha egészben maradt volna a képregény, akkor soha eszembe sem jutott volna ebbe a Bölcselet-antológiába is felvenni, illetve beszerkeszteni a képregényt. Így azonban minden másképp alakult...

Amikor ugyanis elvittem Barkóczy Levente barátomhoz beköttetni a féltve őrzött képregényeimet, természetesen csak egészben meglévő példányokat raktam bele az egyes összeállításokba. Tízes csomagokban gondolkodtam...

Itt kell elmondanom, hogy az Asterix Szórakoztató Füzeteket mi sohasem rövidítettük ASZF-ként vagy ASzF-ként, rövidítésben mindig is AZ-ként neveztük meg, ugyanis ezek a kiadványok párhuzamosan jelentek meg szerbül és magyarul, márpedig az előbbi nyelven Asteriksov zabavnik címen futott a sorozat. Ebből következik, hogy a kiadványok gerincén mindkét nyelven mindig AZ-ként szerepelt a megjelölés (az iniciálé...) és a számozás.

Összeírom most a teljes, összességében negyvennyolc számból álló AZ-sorozat darabjait (zárójelben mindenhol a cím szerb megfelelője szerepel):

AZ 1. Asterix, a gall hős (Asteriks – Galski junak)

AZ 2. Asterix – Az arany kacor (Asteriks i zlatni srp)

AZ 3. Talpraesett Tom Daltonvárosban (Talični Tom – Dalton siti)

AZ 4. Asterix – Bűvölix elrablása (Asteriks – Otmica Aspiriniksa)

AZ 5. Talpraesett Tom – Dalton mama (Talični Tom – Mama Dalton)

AZ 6. Asterix, a gladiátor (Asteriks –  Gladijator)

AZ 7. Talpraesett Tom Jesse James ellen (Talični Tom protiv Džesi Džemsa)

AZ 8. Asterix galliai körútja (Asteriks – Put oko sveta)

AZ 9. Talpraesett Tom és Calamity Jane (Talični Tom i Kalamiti Džejn)

AZ 10. Asterix és a Kleopátra (Asteriks i Kleopatra)

AZ 11. Talpraesett Tom – A postakocsi (Talični Tom – Poštanska kočija)

AZ 12. Asterix – Vezérek harca (Asteriks – Borba starešina)

AZ 13. Talpraesett Tom – A hős puhány (Talični Tom – Junak mlakonja)

AZ 14. Asterix a britek között (Asteriks među Britancima)

AZ 15. Talpraesett Tom és Billy Kid (Talični Tom i Bili Kid)

AZ 16. Asterix és az idegenlégiósok (Asteriks i legionari)

AZ 17. Talpraesett Tom a Mississippin (Talični Tom na Misisipiju)

AZ 18. Asterix az olimpián (Asteriks na olimpijadi)

AZ 19. Talpraesett Tom – Oklahomába vezető út (Talični Tom – Put za Oklahomu)

AZ 20. Asterix Spanyolországban (Asteriks u Španiji)

AZ 21. Talpraesett Tom – Roy Been a bíró (Talični Tom – Sudija Roj Bin)

AZ 22. Asterix – Megosztott falu (Asteriks – Razdvojeno selo)

AZ 23. Talpraesett Tom és a Dalton fivérek (Talični Tom i braća Dalton)

AZ 24. Asterix és a normanok (Asteriks i Normani)

AZ 25. Talpraesett Tom – Ismét színen a Daltonok (Talični Tom – Daltoni ponovo jašu)

AZ 26. Asterix – Az auvergne-i pajzs (Asteriks – Štit iz Overnje)

AZ 27. Talpraesett Tom – Dr Doxey varázsitala (Talični Tom – Eliksir dr Doksija)

AZ 28. Asterix meg a rézüst (Asteriks – Bakarno kazanče)

AZ 29. Talpraesett Tom – Az elásott kincs (Talični Tom – Zakopano blago)

AZ 30. Asterix – Mindent a művészetért (Asteriks – Sve za umetnost)

AZ 31. Talpraesett Tom – Amerikai császár (Talični Tom – Američki car)

AZ 32. Asterix – A római druida (Asteriks – Rimski druid)

AZ 33. Talpraesett Tom – A félkarú bandita (Talični Tom – Jednoruki bandit)

AZ 34. Asterix Helvéciában (Asteriks u Švajcarskoj)

AZ 35. Talpraesett Tom – A petróleum jegyében (Talični Tom – U znaku petroleja)

AZ 36. Asterix – A látnok (Asteriks – Vrač pogađač)

AZ 37. Talpraesett Tom – Az apacsok szorosa (Talični Tom – Kanjon Apača)

AZ 38. Asterix – Istenek hona (Asteriks – Grad bogova)

AZ 39. Talpraesett Tom – Daltonék szökésben (Talični Tom – Bekstvo Daltonovih)

AZ 40. Asterix a belgák között (Asteriks među Belgijancima)

AZ 41. Talpraesett Tom – Wyomingba kéne menni (Talični Tom – Put u Vajoming)

AZ 42. Asterix – Oszd meg és uralkodj (Asteriks – Zavadi pa vladaj)

AZ 43. Talpraesett Tom – Az önkény városa (Talični Tom – Grad bezakonja)

AZ 44. Asterix – A nagy fogadás (Asteriks – Velika opklada)

AZ 45. Talpraesett Tom – Circus Western (Talični Tom – Vestern cirkus)

AZ 46. Asterix – Caesar ajándéka (Asteriks – Cezarov poklon)

AZ 47. Talpraesett Tom – A kis bandita (Talični Tom – Mali desperados)

AZ 48. Asterix a Korzikán (Asteriks na Korzici)

Az Asterix Szórakoztató Füzetek és az Asteriksov zabavnikok tehát 175-től jelentek meg párhuzamosan egészen 1988-ig az újvidéki Forum kiadóház Marketprint részlegének gondozásában, azzal, hogy az első négy számhoz egy-egy plakát is tartozott, ezeket mellécsomagolták a leragasztott/leforrasztott nejlontasakban, amiben a trafikokban meg lehetett vásárolni.

Ez a négy plakát jelent meg így:

     

     

A sorozatban összesen huszonöt Asterix- és huszonhárom Talpraesett Tom-képregény jelent meg. A páratlan számok voltak a Talpraesett Tomok (az egyes kivételével...), a párosak pedig az Asterixek.

Amikor pedig átvittem a féltve őrzött képregényeimet Barkóczy Leventének – a volt osztálytársamnak – beköttetésre, akkor bizony az Asterix- és a Talpraesett Tom-képregényeket természetesen különválogattam az ekkor létrehozott tízes pakkokban.

Mivel A gall hős című epizód akkorra már Öcsi és Andrea közbenjárásának köszönhetően hiányzott a gyűjteményemből, az első Asterix-kötetem Az arany kacorral indult, és aztán ebben a sorrendben folytatódott:

1. Az arany kacor

2. Bűvölix elrablása

3. Asterix galliai körútja

4. Asterix és a Kleopátra

5. Asterix a britek között

6. Megosztott falu

7. Az auvergne-i pajzs

8. Asterix meg a rézüst

9. A római druida

10. A látnok

A második Asterix-csomagba az alábbi képregények kerültek:

1. Istenek hona

2. Zavadi pa vladaj (hát igen, akkoriban én egyáltalán nem csináltam problémát ebből: ha valamit nem sikerült megszereznem magyarul, akkor gond és a legcsekélyebb tétovázás nélkül megvettem, beszereztem a szerb kiadást... Az Oszd meg és uralkodjból, A nagy fogadásból, a Caesar ajándékából és az Asterix a Korzikánból tehát csak szerb példányom volt, amikor leadtam Leventénél köttetésre a képregényeimet...)

3. Velika opklada

4. Cezarov poklon

5. Asteriks na Korzici

6. Asterix als Gladiator (no, ez meg itt egy egészen másik történet... édesanyám mindig úgy mondta és arra tanított, hogy Deni, vagyis Dejan Brkić, Isten nyugosztalja, az unokatestvérem volt, de persze ez távolról sem volt igaz... Honnan és hogyan is lehetett volna nekem Deni az unokatestvérem?! A mi anyáink voltak unokatestvérek... Deni anyja, Juda volt megboldogult édesanyám unokatestvére... de jó, ez talán így még mellékes is... csak hát nem tudom, hogy Deniéknek miféle német, vagy legalábbis Németországban élő – gasztarbajter? – rokonsága lehetett. Talán dohányzóasztal lehetett az, vagy valami olyasmi... Egyszer, amikor náluk jártunk, ennek a bútordarabnak az üveglapja alól került elő ugyanis néhány német nyelvű Asterix- és Talpraesett Tom-képregény. Én soha nem tudtam és nem is tanultam németül, csak a Bravót olvastam, vagy inkább csak lapozgattam akkoriban, amelyiknek aztán még sok-sok éven át nem volt, nem is létezhetett volna magyar kiadása... Emlékeim szerint Deni sem volt túl nagy németes, bár fogalmam sincs, hogy idegen nyelvként angolt vagy németet tanult az általánosban. Én azonban meredten rácsodálkoztam ezekre a csodálatos példányokra, s bár a nyelvet nem értettem, mégis rajongással forgattam ezeket az általam az adott pillanatban különlegesként megélt kiadványokat. Hiszen én ilyet korábban még sohasem láttam... Vélhetően annyira megbabonázott lehettem, hogy Deni végül is nekem adta ezt a képregényt. De mivel valójában tényleg nem voltunk unokatestvérek, és egyébként már gyermekkorunkban sem álltunk soha egymáshoz túl közel, így aztán nagyon ritkán találkoztunk, általában csak különféle családi összejöveteleken. Mindig elmaradt hát, hogy alkalomadtán visszaadjam neki... Így történt aztán, hogy egy idő után elkezdtem a sajátomnak tekinteni ezt a képregényt, Denitől kaptam és punktum, amikor pedig köttetésre vittem a gyűjteményem, az annak az alapját képező Asterix Szórakoztató Füzetek után elsőként ezt illesztette be a csomagba... kiemelt helyen!)

     

      

      

      

      

      

     

7. Asterix, a gall

8. Asterix és Kleopátra

9. Asterix a gladiátor

10. Tajna čarobnok napitka

A harmadik Asterix-csomagba pedig végül az alábbi képregények kerültek be:

1. Ruža i mač

2. Putovanje preko okeana

3. Putovanje preko okeana (2. rész, a folytatás...)

4. Zlatni srp

5. Strašni gal

6. Drmatoriksova opklada

7. Asteriks i sin (részlet)

8. Asteriks i sin (újabb részlet; a folytatás... befejező rész)

9. Asterix i sin (teljes kiadású, keménykötéses képregényalbum)

10. Put oko sveta (lásd mint fent)

No igen, mindezekhez hamarosan még majd további magyarázatokat is fűzök, s mellékelek bőségesen, egyelőre azonban ideteszem most csak ezt, hiszen hamarosan úgyis kezdődik az idei, immár első téli focivébé is:

---

[1] „kollódium gör–lat, vegy nitro-cellulóznak a vele bevont felületen egészen vékony hártyát képző oldata éterben és alkoholban; sebek befedésére, légmentes elzárások létesítésére használják
kolloid gör, vegy I. 1–500 millimikron nagyságú részecskékből álló rendszer, vagy amelyben ilyen nagyságú hézagok vannak II. ilyen állapotú
kolloidális gör–lat, vegy kolloidszerű; kolloid állapotú
kolloidfizika gör el., tud a kolloid rendszerek fizikai, valamint fizikai-kémiai tulajdonságait és ezek különböző módosító tényezőktől való függését vizsgáló tudományág
kolloidika gör el., vegy a fizikai kémiának az a része, amely elsősorban a kolloid diszperz rendszerek tulajdonságaival foglalkozik
kolloidkémia gör el., vegy a kémiának a kolloid rendszerek előállításával, alkatrészeinek vegyi összetételével foglalkozó ága”
(Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára, kilencedik kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
[Lábjegyzet tőlem!]

[2] „remittenda lat 1. ker visszáru; könyv- és lapterjesztőknél eladatlanul visszamaradt nyomdai termék 2. visszaküldendő dolgok” (uo.)